A japánoknak a vérükben van a hajtogatás. Hagyományos öltözékeiket – a kimonót és a jutakát – korán megtanulják téglalap alakúra hajtani, hogy illeszkedjenek az egységes nagyságú fiókokba, melyek mérete az összehajtott kimonó méretéhez igazodik. Nincs a világon még egy nép, mely ekkora figyelemmel lenne a ruházat és a tárolás tökéletes összhangjára. Nem véletlen, hogy gardrób rendszerezési eljárásomat egy japán módszer alapján dolgoztam ki, hogy azt aztán stylistként szerzett tudásommal és tapasztalatommal fejlesszem tovább.

A gardrób rendszerezés első lépése a ruhák számbavétele

Valójában nem csak a gardróbod, de a lakásod rendbe tételének első lépése is a ruhák számbavétele (selejtezése és számukra a megfelelő tárolóhely kijelölése). A rendrakást érdemes egy szuszra, projektjelleggel végrehajtani a lakás minden pontján, minden tárgyat érintve a szembetűnő eredmény – változás – érdekében, mely a tárolással, renddel kapcsolatos gondolkodásmódodat, attitűdödet egy csapásra képes megváltoztatni. A rendszerezést tárgykategóriánként végezzük, azon egyszerű oknál fogva, hogy a tárolás legegyszerűbb módjára törekszünk, mely az, ha a hasonló tárgyakat a könnyebb fellelhetőség érdekében egy helyen tároljuk.

A ruhákkal mindannyian szoros kapcsolatot ápolunk, hiszen naponta akár többször is átöltözünk, ráadásul a háztartásban a ruhák számossága is a legnagyobb az egyes tárgycsoportokat tekintve: a legtöbb embernek mérhetetlen sok ruhája van, s jó részük felesleges. A rendrakást ezért érdemes a ruhákkal kezdeni, ezen keresztül végigmenni egyfajta tanulási folyamaton és kialakítani azt a belső mechanizmust, mellyel döntést hozunk a tárgy kiselejtezéséről/megtartásáról és az ideális tárolóhely kijelöléséről.

Kezdd tehát azzal, hogy minden ruhádat egyetlen hatalmas halomba rakod. A kiinduló módszer szerint maga a látvány is sokkoló, s egyben ösztönzőleg hat a selejtezés elvégzésére és később a felesleges vásárlásoktól való tartózkodásra. Az összes ruhadarab egy helyre gyűjtésének van azonban egy sokkal praktikusabb szempontja is: ha végeztél a selejtezéssel, ahhoz, hogy kijelöld azoknak a ruháknak a helyét, amiket megtartasz, egyszerre kell látnod mindet, hogy felmérhesd a helyigényüket.

A második lépcső a selejtezés

Az alapmódszer szerint a selejtezés szempontja az, hogy adott darab örömet okoz számunkra vagy sem, illetve van-e kézzelfogható haszna. Én a selejtezésben sokkal szakmaibb megközelítést javaslok követni:

  • Légy figyelemmel színtípusodra és törekedj arra, hogy az annak nem megfelelő ruháktól válj meg elsősorban.
  • A testalkatnak megfelelő szabás ugyanilyen fontos.
  • Ha valamiről nem tudod megmondani, mely más ruhadarabokkal, cipővel tudnád felvenni, szabadulj meg tőle.
  • A viseltes ruháknak – az emlékruhákat leszámítva – nincs helyük a szekrényben.
  • Ami nem illik az életmódodhoz, ne tartogasd.
  • A megmaradó ruháknál törekedj egy egységes stílusra.
  • Bizonyos alapdarabokra nyilvánvalóan szükséged van. Ha nagyon belejössz a selejtezésbe, és legszívesebben mindent kidobnál, ne tedd, majd csak azt követően, ha beszerezted mindennek a helyettesítőjét.

Azokat a holmikat, amiket megtartasz, már a selejtezés során rendezd alkategóriákba, az alábbiak szerint:

  • kabátok
  • zakók, öltönyök, kosztümök
  • ingek, blúzok
  • sportruházat
  • nadrágok
  • pólók
  • pulóverek
  • hálóruhák
  • otthoni ruházat
  • fehérnemű.

Ez a lépés segít abban, hogy a selejtezés végén máris tisztán lásd, melyik alkategóriának mekkora a helyigénye, illetve azt is, ha valamelyik csoportban túl sok vagy túl kevés ruha maradt.

Milyen tárolóeszközöket igényel a sikeres gardrób rendszerezés?

Ha bútorvétel előtt állsz, könnyű helyzetben vagy. A ruháknak leginkább vállfás és fiókos tárolóhelyre van szükségük, ezeket részesítsd hát előnyben a vásárlásnál. Ha viszont már berendezkedtél és nincs elegendő fiókod – helyette polcaid vannak – gondoskodnod kell dobozokról.

A gardrób rendszerezés kiindulópontja az a tapasztalati tény, miszerint vállfán a ruhák 2-4-szer annyi helyet foglalnak, mint hajtogatva. Arra kell törekedned tehát, hogy amit csak lehet, hajtogass. Ami pedig a hajtogatást illeti, a szokásos laposra hajtás és egymásra halmozás helyett a ruhákat állítva tároljuk. Az állítva tárolás egyfelől helytakarékos, másfelől áttekinthető.

Az állítva tárolás fiókban vagy dobozban lehetséges, de a nagyobb fiókokat is érdemes dobozzal elválasztanod, hogy a ruhák ne csússzanak össze, ne keveredjenek. A dobozok kiválasztásánál törekedj a maximális helykihasználásra: olyat vásárolj, ami nem hagy értékes köbcentimétereket a fiókokban, polcokon.

Melyik ruha milyen tárolást szeret?

A tárolás módja szerint a ruhákat két nagy csoportra oszthatjuk, úgy mint:

  • “vállfás” ruhák,
  • “hajtogatós” ruhák.

A vállfás ruhák körét egy egyszerű ökölszabály alapján határozhatod meg. Amit feltétlenül szükséges vasalni vagy csak vegyileg tisztítható, azt tárold vállfán. Ide sorolhatók még a vékony anyagú blúzok, ingek is, melyeket ugyan nem minden esetben szükséges vasalni, de hajtogatva meggyűrődnek. A hajtogatós ruhákhoz tartozik az összes többi ruhadarab, jelesül a trikók, pólók, nadrágok, pulóverek, sportruhák, hálóruhák, szabadidő- és sportruhák és fehérneműk.

Gardrób rendszerezés

  • A hajtás során törekedj arra, hogy olyan téglalap keletkezzen, mely ha felállítod, támaszték nélkül megáll.
  • A téglalapot akkorára kell hajtani, hogy illeszkedjen a fiók vagy doboz szélességéhez és magasságához.
  • Minden ruha más hajtást szeret: a vékony anyagok a szorosabb és kisebb méretre hajtást, a vastag anyagok a lazább és nagyobb méretet.
  • A ruhadarabjaid megfelelő hajtását tulajdonságaik és tárolókapacitásaid szerint neked kell kitapasztalnod.
  • Csak akkor lesz rend, ha annyi ruha van a szekrényekben, amennyi el is fér bennük.

Hogyan lesz átlátható a gardróbod?

A vállfás ruhákat rendezd sorba vastagság szerint, azaz a sor egyik végén a kabátok, a másik végén az ujjatlan blúzok kapjanak helyet! A hajtogatós ruhákat alkategóriák szerint érdemes külön dobozban, fiókban tárolni. Az akasztós szekrényben és a fiókokban/dobozokban is törekedj a színek szerinti rendszerezésre, azaz vedd előre világos alapszíneidet, tedd a sor végére sötét alapszíneidet, a tarka színeket pedig rakd sorba a színkör szerint. Ha egymásra vagy egymás mögé kell helyezned a dobozokat a szekrényed adottságai miatt, az legyen a jobb, elérhetőbb helyen, amire gyakrabban van szükséged.

Ha végeztél a ruhákkal, jöhetnek a cipők, majd a táskák és egyéb divatkiegészítők. Ezeknél is törekedj a maximális helykihasználásra és az áttekinthető tárolásra. Rengeteg olyan eszköz – táskatartó, ékszertartó és cipőrendszerező – kapható kereskedelmi fogalomban, mely forradalmasíthatja a gardrób rendszerezést otthonodban!

 

A hajtogatási technikával ebben a bejegyzésben ismerkedhetsz meg: A KonMari módszer

Segítségre van szükséged a rendteremtéshez? Gardrób rendszerezési szolgáltatásomról itt olvashatsz.

Kép: Stockphoto

Ha tetszett a cikk, kövess a Facebookon és az Instagramon!